A Kalocsai Szent Kereszt kórház majd 200 éves múltra tekint vissza. Az érsekség már a XVI. században is fenttartott a területén egy kórodát . A kórház felállítására létrehozott alapítványt azonban csak 1804-ben hozta létre Kollonich László érsek. Az akkor még Ápoldának és Aggok házának nevezett épületet 1826-ban építette fel Klobusiczky Péter érsek, az addig összegyűlt alapítványi pénzből. 1868-ban Haynald Lajos bíboros az épületet a kor igényei szerint átalakította és a Szatmári irgalmas nővérekre bízta rá. 1873-tól 1814-ig dr Hümpfner József vezette a kórházat, aki elkezdte a Koch féle TBC elleni gyógykezelést is. „1926-ban Dr. Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével új kórház épült.” A kórházat 1927-ben nyitották meg Kalocsai Érseki Szent Kereszt Közkórház néven. A mai C épületet 1930-ban kezdték el építeni állami segélyből, azonban pénzhiány miatt a belső munkálatokat csak 1942-re fejezték be. Az így megépült pavilont a honvédelmi miniszter hadi